Main menu:

keresés:

kategoriák:

címkék:

Blogtár

2010 szeptember 29 szerda

Valaki kérte, hogy a kínai csellókról írjak. Szép kivitelű csellók, nagyon friss anyagból készülnek. Mindazonáltal meg kell adni, olcsó és jobb minőségű hangszerek, mint annak idején a szegedi és a cseh funér csellók.

Ezzel együtt véleményem szerint több mindent,mint pl.a fogólap és a láb íve ki kell javítani. Ezen kívül néhány konstrukciós hibát  is ki kell küszöbölni rajtuk, hogy az első télen ne hagyjanak cserben . Ezen a képen az látható,hogy a nyereg elrepesztette a tetőt,a rossz illesztésű gerenda pedig szétrobbatotta egy kicsit feljebb.

gyakori törés

gyakori törés

Ennek az oka az előbb említett igen friss vágású nyersanyag. A hanggerenda illesztések is hagynak némi kívánnivalót maguk után ebben az árkategóriában. Szóval, ha veszünk egy új kínai csellót, érdemes hangszerésszel kicseréltetni a gerendát és az alsó és felső tőke illesztéseit átnézetni. Árat azért nem mondok,mert az műhelyenként változhat. Az én áraimat egyébként el lehet olvasni a honlapról.

erősítés illetve javítás

erősítés illetve javítás

Esetleg a tetőt meg lehet belülről erősíteni egy öregebb fával pl a kritikus részeken, az alsó nyeregnél és a nyaknál.

Kommentálj!

You need to login to post comments!